Akkor elkezdem a történetemet. Írtam régebben is a terhességem alatt de most két év után teljesen máshogyan látok mindent, és gondoltam blogot írok belőle,hátha valakit érdekel.

Szóval boldogan éltem a párommal akivel igaz vagy fél éve éltünk együtt de minden szépen alakult köztünk, igaz albérletben laktunk de dolgoztunk mind a ketten. Aztán egyszer csak a várva várt menszesz nem jött meg. Soha nem felejtem el a napot 2007. junius 20-án csináltam meg a tesztet mert először nem gondoltam a terhességre hiszen gyógyszert szedttem. De amikor már sokáig nem jött meg megcsináltam de akkor se merült fel bennem. Amikor megcsináltam egyből kétcsíkos lett, elsápadttam, szédültem, sírtam és kiakadtam hogy ez nem lehet nem akarom. A páromnak csak 1 héttel később mondtam el,és ami ezután történt nah azt nem kívánom senkinek! Teljesen kifordult magából, hogyan tehettem ezt vele, hogy nem szedtem a gyógyszert,mondtam neki ne hülyéskedjen már nem akartam gyereket mindig beszedttem. Mondta reméli,hogy elvetetem és meg sem fordul a fejemben,hogy megtartom.  Azt mondtam nem tudom mit akarok, félek az abortusztól de megtartani se akarom. ő teljesen  kiakadt, másnap elmentem dolgozni mire haza mentem  egy cetli fogadott amin ez állt: elköltöztem ha nincs gyerek a képbe majd értesíts! Akkor ott mindent éreztem zokogtam, féltem,gyülöltem Őt a magzatot aki elvette tőlem életem szerelmét(akkor még ezt gondoltam) és nem akartam Őt. Eldöntöttem felkeresm a nőgyógyászomat és elvetetem, és akkor minden olyan lesz mint régen.

Másnap elmentem, sok kismama volt persze, de egyen megakadt a szemem. Elég nagy hasa volt már ott ült és mellette ült egy nő a másik oldalon megy egy férfi, vidáman csacsogtak egymással alány boldog volt. Majd hívták és mind a 3-an bementek, gondoltam oké,hogy a nő bemegy de a férfi minek? De annyi nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki.

 Majd kijött a lány maga,a pár sehol, leült mellém a lány már csak ott volt hely. Aztán felém fordult és kérdezte, hogy terhes vagy? Mondom igen,sajnos, erre Ő én is, de már nem sajnos. Néztem nagyokat és akkor elkezdte mesélni. Terhes lett és későn derült ki és örökbeadja azoknak akikkel jött, ismerős álltal találkoztak régóta vágynak babára. Hallgattam és igazából egy mondat ütötte meg a  fülem: én nem szeretem ezt a babát Ők meg már most nagyon szeretik, így a gond megoldva. 

Akkor én fogtam felálltam és elmentem. Sokat gondolkodttam és úgy döntöttem nem tartom meg a babát de nem elvetetem hanem örökbeadom.

Elkezdtem járni a doktorhoz,de már neki is elkezdtem mondani,hogy örökbeszeretném adni a babámat és ha tud olyan párt akik szivesen örökbefogadnák szóljon. Az orvos nem repesett az örömtől a hír hallattán de azt mondta jobb ez mintha azt kértem volna vegye el a magzatot. A védőnőm nagyon kedves volt, Ő mellettem állt végig.

Közben felhívtam egy két alapítványt, mindegyik igazán kedves volt de valahogyan mikor elmondtam,hogy én nem csak egyszer vagy kétszer akarok találkozni az örökbefogadókkal nem tetszet nekik elmondták náluk ez nem így megy, amit megértettem elfogadttam.

Magamra voltam utalva közben dolgoztam, magam éltem a nagy Ő nem akart ebben részt venni így neki utánam nem sokkal új kapcsolata lett. Senkire nem számíthattam, nőt a hasam és féltem mi lesz ha megmozdul a baba,mit fogok érezni. Közben ugye interneten keresgéltem olvasgattam oldalakat, ahol örökbefogadók vártak, de egytől sem dobbant meg a szivem.

Szerettem volna ha valaki a terhességem olyan szakaszában jelen van amikor már a baba érezhetően mozog és lesz aki majd beszél hozzá simogatja a hasam.

Aztán egy oldalon leírtam mi van velem, milyen helyzetben vagyok, előzőleg ezt nem akartam mert tudttam kapok hideget, meleget és az nekem nem hiányzot de vágytam arra amit fent leírtam,akartam,hogy valaki azt a gyereket aki bennem fejlődik szeressék valakik hamár én nem tudom.

Egy hétig semmi válasz nem jött le is mondtam arról,hogy írnak és kezdtem nagyon elkeseredni. Aztánpersze jöttek válaszok, milyen szívtelen szemét vagyok volt akik jelentkeztek de egyszerüen elolvastam a soraikat és nem éreztem semmit. Azt vártam valamit érezzek, azoknál akik a baba szülei lesznek!

Aztán egyik nap jött egy mail, amit már nem is vártam. Írtak a megmentőim a lelkem, az életem megmentői. Sokat írosgatunk majd persze találkozni akartak amit már én is nagyon vártam,hiszen borzasztó aranyosak voltak így a levelek alapján is gondoltam élőben még szuperebbek lehetnek. Nem csalódttam, sőt olyan jól éreztük magunkat mintha mindig is ismertük volna egymást. Istenem soha nem felejtem el azt a napot, a lelkem ott végre megnyugodott, fellélegeztem. A babával semmiféle kapcsolatot nem alakítottam ki,nem beszéltem hozzá, és a későbbiekben az ultrahangon se néztem oda soha! Aztán rendszeresen találkoztunk vagyis amikor vizsgálatok voltak, de minden nap beszéltünk hol telefonon hol emailben. Megszerettem Őket tudom az Alapítványoknál ez nem szokás találkoznak egyszer kétszer és annyi, de én így voltam nyugodt,hogy tudttam a babának tényleg olyan szülőket választottam amilyet tényleg minden ilyen helyzetben lévő nő csak álmodik. Arra viszont tudatosan készültem,hogy amikor el kell válnunk nagyon rossz lesz,de onnantól ki kell lépnem az életükből örökre. Folyt köv holnap most publikálom és beteszem a liket egy olyan oldalra ahol sokan eltudják olvasni, tudom,hogy van akik ebből erőt merítenek illetve az örökbefogadásra várók látják, nem vagyunk elvetemült gonosz nők.Most is fogok hideget meleget kapni de kérek mindenkit várják meg amíg befejezem ezt a történetet, és utána mondjanak véleményt! Jó éjt!